Nagy-Britanniában élő román állampolgárt gyanúsítanak a hatóságok azzal, hogy segített a román közintézmények elleni hackertámadásokat magára vállaló Killnet csoportnak. Lucian Bode belügyminiszter ma bejelentette, hogy azonosítottak egy Nagy-Britanniában élő román állampolgárt, aki a jelek szerint oroszról románra fordította a kiberbűnözői csoport által népszerűsített anyagokat, és tanácsokat is adott nekik arra vonatkozóan, hogy mely román intézmények weboldala ellen intézzenek támadást. A gyanúsított kihallgatása folyamatban van. Péntektől elosztott szolgáltatásmegtagadással támadások érték több romániai közintézmény és szervezet honlapját. Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság közölte, hogy a támadásokat az orosz Killnet hackercsoport vállalta magára, és azzal indokolta, hogy a román állam Ukrajnát támogatja az Oroszországgal való katonai konfliktusban.