Több hangos robbanást is jelentettek tegnap Moldávia szakadár részéből, Transznisztria fővárosából, Tiraszpolból. A Reuters hírügynökség a helyi televízióra hivatkozva arról számolt be, hogy egy állambiztonsági épület sérült meg. Áldozatokról nem érkezett jelentés. A beszámoló szerint az épület több ablaka és ajtaja is kiszakadt a helyéről, a helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók. A transznisztriai belügyminisztérium szerint az épületre ismeretlen támadók gránátvetőkkel lőttek. A helyszínen találtak is állítólag ilyen fegyvereket. Tiraszpol a Dnyeszter Menti Köztársaság fővárosa. A terület a Szovjetunió felbomlása után az önállósodó Moldovai Köztársaságtól szakadt le az oroszok segítségével. Bár a terület hivatalosan még Moldovához tartozik, a moldovai hatóságoknak nincs beleszólása a terület irányításába, amelyet oroszpárti kormány vezet. Egyetlen ENSZ-tagország sem ismeri el önállóságát. A robbantásokra pár nappal azután került sor, hogy Moszkva kijelentette, hogy az oroszok által támogatott régiót bevonhatják az ukrajnai háborúba.