Több tanévnyitó istentisztelettel kezdte meg az új iskolai évet tegnap a Marosvásárhelyi Református Kollégium, amelynek elemi osztályai a 2024-2025-ös tanévtől a Horea utcai új épületben tanulnak, akárcsak a Bolyai Farkas Elméleti Líceum diákjai előkészítőtől negyedik osztályig. A két intézmény kisiskolásainak idei tanévnyitója rendhagyó volt, hiszen összekötötték az épület-átadó ünnepséggel is.  A marosvásárhelyi Vártemplom tegnap délelőtt megtelt a tanévet kezdő tíz osztály kisdiákjaival és szüleikkel, illetve a meghívottakkal. A tanévnyitó istententiszteleten Kolumbán Vilmos József püspökhelyettes a 119. Zsoltárból olvasott fel az ünneplőknek, majd Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szólalt fel.  Az áldást követően az ünneplő tömeg, élén az egyházi és világi elöljárókkal, majd a 250 diákkal és szüleikkel rendőri kísérettel vonultak át a város főtéren keresztül a Horea utcai új épületbe. Az új épület átadását jelképező szalagot Kató Béla, Balatoni Katalin, Soós Zoltán, Hajdú Zoltán és Benedek Zsolt vágták el, és nyitották meg a Marosvásárhelyi Református Kollégium, illetve a Bolyai Farkas Elméleti Líceum kisdiákjainak – összesen mintegy 250 tanulónak – otthont adó új épületet – Székelyhon.