Több száz személy és gépkocsi iratait ellenőrizték a hétvégi közúti razziájuk során a Maros megyei közlekedésrendészek. Összesen 10730 lej értékben róttak ki bírságokat. Marosvásárhelyen az este 8 és éjjel 2 óra között tartott ellenőrzés során 258 személyt igazoltattak és 178 gépkocsi állapotát, iratait vizsgálták meg. 19 pénzbírságot róttak ki, három gépjárművezetői engedélyt felfüggesztettek, három esetben a gépkocsi iratai nem voltak rendben, és két esetben bűnügyi eljárást kezdeményeztek. A Maros megyei rendőrség sajtószóvivője, Aurica Sabău elmondta, hogy hasonló ellenőrzésekre ezután is számítani lehet, hiszen az a céljuk, hogy különösen hétvégenként kiszúrják azokat a járművezetőket, akik veszélyt jelenthetnek magukra és a közlekedés többi résztvevőire.