A PNL szóvivője, Ionuţ Stroe tegnap közölte, hogy eddig egyetlen koalíciós párttól sem érkezett megkeresés egyetlen RMDSZ-es tárcával kapcsolatban sem. Kifejtette, hogy továbbra is számítanak a koalícióban az RMDSZ-re, támaszkodnak a pártnak az érettségére, amely mindig is szigorúan teljesítette kötelezettségeit és vállalásait – írja a stiripesurse.ro. Az RMDSZ képviselőinek vezetője, Csoma Botond hétfőn megerősítette, hogy igaz a hír, miszerint a PNL a hónap végén esedékes miniszterelnöki rotációban a jelenleg Tánczos Barna által vezetett környezetvédelmi minisztériumot át akarja venni. A képviselő azt nyilatkozta, ezt hivatalosan alig most tudta meg, eddig meg nem erősített információkról volt szó. Nem értenek egyet ezzel az átvétellel – mondta az RMDSZ-es politikus, hozzátéve, hogy a kormányból való kilépést is fontolgatja pártja. Június 1-jére Romániának új, szociáldemokrata miniszterelnök által vezetett kormánya lesz, amennyiben a kormánykoalíció két nagyobbik pártja betartja másfél évvel ezelőtt kötött megállapodást. Nicolae Ciucă kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt elnöke tegnap kijelentette, hogy a miniszterelnök-cserekor biztosan lesznek változások, a kabinet összetétele is módosulni fog. Azt is elmondta, hogy a kormányfői tisztséget átvevő Marcel Ciolacué lesz a döntő szó a kinevezéseket illetően, de addig is zajlanak az egyeztetések a pártvezetők között, a pártokon belül, hiszen a miniszterjelöltek listáját jóvá kell hagyniuk a pártok országos vezetőségének is.