A Székelyhon tájékoztatása szerint ezeték nélküli hallókészülékeket, robogókat, elektromos meghajtású kerekesszékeket, illetve bármely más, az önellátást elősegítő készüléket lehet vásárolni arra a legtöbb ötezer eurós értékjegyre, amelyet a 18–65 év közötti fogyatékkal élő személyek igényelhetnek.  Noha az értékjegyek odaítélését szabályozó törvény már 2019-ben megjelent, tavaly kezdték benyújtani az első kéréseket és adták át az első értékjegyeket is. Mint a Maros Megyei Gyermekjogvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője, Miklea Hajnal a Székelyhonnak elmondta, azok igényelhetik a segédeszközök megvásárlására használható értékjegyeket, akik fogyatékossági igazolvánnyal rendelkeznek és bizonyítottan munkát keresnek. Hiszen a támogatás célja hozzásegíteni az érintettet olyan eszközök beszerzésére, amelyek segítségével önállóbb életet élhet, munkát is vállalhat.