Egyelőre nem a kormány reményei szerint alakulnak a dolgok a munkaerőpiacon, azt követően, hogy augusztus 1-től a részmunkaidős szerződések után is a 8 órás, minimálbéres szinten kell adózni. A kormány szakpolitikusai azt várták, hogy a részmunkaidős szerződések jelentős részét teljes munkaidőssé alakítják, azonban ez nem következett be. Szeptember 5-én közel több mint 900 ezer részmunkaidős munkaszerződés volt érvényben, közölte az országos munkaügyi felügyelőség. A túladóztatás bevezetése előtt, július végén kevéssel több mint 1 millió  ilyen munkaszerződés szerepelt a hivatalos nyilvántartásban, az elmúlt hetekben csökkent tehát a számuk, de minimális mértékben, csupán 8,2 százalékkal. Ugyancsak minimális mértékben, 0,68 százalékkal nőtt a teljes munkaidős szerződések száma. A munkaerőpiaci szakemberek szerint a korábban részmunkaidős szerződéssel dolgozók egy része, a megváltozott adózási szabályok miatt jelenleg feketén végzi a munkáját. A vállalkozók és a szakemberek kezdettől fogva kritizálták a részmunkaidős munkaszerződések túladóztatását, mondván, hogy különösen az aktuális gazdasági környezetben a feketemunkát támogatja. A kis- és középvállalkozások érdekvédelmi szervezete által készített felmérés során a részmunkaidős alkalmazottakkal rendelkező cégvezetők 60 százaléka nyilatkozta, hogy elbocsátásokat lesz kénytelen foganatosítani.