A pápa tegnap délben tartott beszédet a Szent Péter téren, ahol minden féltől azt kérte, hogy legyen nyitott a párbeszéd előtt, és tanúsítson önfegyelmet. A Vatikánt többek között a Teheránban szolgáló apostoli nuncius tájékoztatja a fejleményekről. Múlt pénteken az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva bejelentette, hogy Washington légicsapást mért Bagdadra, ahol életét vesztette az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője. Az NBC televízió késői híradója arról számolt be, hogy a légicsapásokat Donald Trump amerikai elnök rendelte el. Ezt a Pentagon is megerősítette.