Az Erdélystat összesítése szerint Erdélyben 1,6 százalákkal, Székelyföldön pedig 2,4 százalékkal született több gyermek 2019-ben, mint 2018-ban. A születések számának növekedése és a halálozások csökkenése együttesen azt eredményezték, hogy lassult a népességfogyás. Erdélyben megfigyelhető még  a házasságkötések számának csökkenése, ezzel szemben Székelyföldön növekedett a házasodási kedv az előző évhez képest. Bihar, Szatmár és Szilágy megyében is csökkent a népességfogyás tempója, bár itt valamivel alacsonyabb mértékben, mint Székelyföldön. Erdély harmadik jelentősebb magyar lakosságot tömörítő régiójában, a Kolozs és Maros megyéből álló Közép-Erdélyben a népességfogyás tempójának 7 százalékos lassulása figyelhető meg, a házasságkötési kedv pedig 1,9 százalékos visszaesést mutat.