Az Agerpres tájékoztatása szerint a tüntetéshez való jog „teljesen legitim”, amikor azonban ütközik a többiek egészséghez való jogával, az államnak nagyon határozottan közbe kell lépnie – jelentette ki Stelian Ion igazságügyi miniszter tegnap. A tárcavezetőt a Prima Tv műsorában a több napja zajló utcai, a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések ellen szervezett tüntetésekről kérdezték. Stelian Ion kifejtette, a tüntetések különböznek a néhány évvel ezelőttiektől. Most mérlegre kell tenni egyrészt az emberek egészségét, másrészt a tiltakozáshoz való jogot, amely egy nagyon fontos, alapvető emberi jog. Úgy véli, ki kell deríteni, hol húzódik a szabad véleménynyilvánítás és az egészséghez való jog között. Véleménye szerint amikor ez a kettő ütközik egymással, az államnak nagyon határozottan közbe kell lépnie.