A magánszemélyeknek szóló 2026-os roncsautóprogramot változatlan formában indítják el, 300 millió lejes költségvetéssel – jelentette be hétfőn a környezetvédelmi minisztérium. A közlemény szerint az idei kiírásban elhalasztják a gépjárművek földrajzi eredetére vonatkozó kritérium bevezetését, hogy a program további késedelem nélkül elindulhasson. A minisztérium ugyanakkor folytatja az egyeztetéseket ezeknek a feltételeknek a jövő évi alkalmazásáról. A kormány annak a szabálynak a bevezetését halasztotta el, hogy csak az Európai Unióban, az Európai Gazdasági Térségben, illetve az európai piac partnerországaiban gyártott járművek vásárlására igényelhető állami támogatás.Tavaly az új elektromos, illetve a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlására nyújtott támogatás összege 18.500 lej volt, az új plug-in hibrid autók és elektromos motorok vásárlását 15 ezer lejjel, a hibridautókét 12 ezer lejjel, a belső égésű motorral felszerelt új gépkocsikét és motorkerékpárokét pedig 10 ezer lejjel támogatta az állam.