A berlini kormány elutasította tegnap a román kormány arra vonatkozó igénylését, hogy Németország állomásoztasson katonákat Romániában – közölte a DPA hírügynökség. A német védelmi minisztérium egyik sajtószóvivője azt nyilatkozta egyebek mellett, hogy Németország Litvániával tart fenn katonai együttműködést a NATO keretében, miközben Franciaország Romániával ápol ilyen kapcsolatot. A kétnapos berlini munkalátogatáson tartózkodó Marcel Ciolacu miniszterelnököt egyebek mellett erről a témáról is faggatták az újságírók az Olaf Scholz német kancellárral közösen tartott keddi sajtótájékoztatón. A kormányfő rámutatott, nyilvánvaló, hogy még elhúzódik Oroszország ukrajnai háborúja, majd a NATO keleti szárnyának megerősítése kapcsán kifejezte abbéli reményét, hogy minél hamarabb állandó lesz a német katonák jelenléte Romániában.