A Transindex tájékoztatása szerint a kormányfő történelmi pillanatnak nevezte a járvány elleni küzdelemben az első oltás beadását Romániában, és elismételte, hogy első adagokat az egészségügyi dolgozók kapják meg, akiknek a legfontosabb szerep jut ebben a harcban. Ugyanakkor elmondta, hogy az oltás ingyenes lesz mindenki számára és a beadása önkéntes alapon történik, valamint nem számíthatnak semmilyen korlátozásra azok, akik nem oltják be magukat. A kormányfő elmondta, azoknak, akik bizonytalanok, a szakemberek tudományosan igazolt, megalapozott információkat fognak szolgáltatni ahhoz, hogy meghozhassák a megfelelő döntést. Hozzátette, az oltás a leggyorsabb és legbiztonságosabb megoldás a járvány megfékezésére.