Szabó Árpád ügyvezető elnök híradónknak azt mondta, készek bírósági pert indítani azért, hogy Guşa tábornoknak ne állítsanak szobrot Marosvásárhelyen.

„Én ahogy értettem, de még pontosan nem egyeztettünk, de az RMDSZ frakció megbízta, tehát van egy jogászunk, aki majd letesz jogi úton is ezt az aktát annak érdekében, hogy meg lehessen akadályozni, hogy végül is felállítódjon a szobor. ”

Azonban csak akkor nyújtják be a beadványt, ha az önkormányzat azután sem vonja vissza a szoborállításról szóló döntését, hogy az RMDSZ tegnap nyilvánosan is felszólította erre.

„Mi reméljük, hogy ezt a felszólítást és ezt a motivációt még mások is megértik, én értem itt a nem kormányzati szervezeteket is. Én gondolom, hogy azért ezek is fogják hallatni a szavukat, mert itt már nincsen magyar-román probléma, hanem maga a tény, hogy a ’89-es forradalmárok emlékeinek a tiszteletére kellene ezt visszavonni.”

A helyi önkormányzat a héten döntött úgy, nem vonja vissza a Stefan Gusa szoborállításról szóló döntését. Az egyik Demokrata-Liberális párti tanácsos azzal indokolta a döntést, hogy egyetlen történész sem bizonyította be, hogy ez a tábornok 1989 decemberében a temesvári tüntetők tömegébe lövetett.