A Sanitas Egészségügyi Szakszervezet a törvény által jelenleg megengedett száz főnél sokkal nagyobb tüntetést szervez majd a bukaresti Győzelem téren, amennyiben a kormány nem mond le az állami alkalmazottak bérének befagyasztásáról, és az idei költségvetési törvény végleges formájában benne marad ez a megszorítás – közölte tegnap az érdekvédelem elnöke. Leonard Bărăscu a kormány épülete előtt nyilatkozott, ahol tegnap a szakszervezet többtucatnyi, az ország minden részéről érkezett képviselője tüntetett. A résztvevők követelték, hogy 2021-ben a bértörvény előírásainak megfelelően emeljék a fizetéseket, hogy a pótlékokat az aktuális fizetésből számolják ki, és hogy a szociális ellátásban dolgozók is kapják meg az egészségügyi dolgozóknak megítélt kockázati pótlékot. Bărăscu ugyanakkor bírálta és cáfolta Florin Cîţu miniszterelnök kijelentését, miszerint az egészségügy költségvetésének 95 százalékát a béralap teszi ki.