Románia az éghajlatváltozás miatt módosítja a vizsgaidőpontokat. Az érettségi 2025-ös naptárának tervezete szerint az írásbeli vizsgák június 10-én kezdődnek, ami az utóbbi évek legkorábbi időpontja, a szóbeli kompetenciavizsgákat pedig már a tél folyamán megtartanák. Az oktatási minisztérium által javasolt időpontokat augusztus 12-én, hétfő délután jelentette be az intézmény Facebook-bejegyzésben. Újdonság az is, hogy a diákok a fellebbezések benyújtása előtt megtekinthetik dolgozatukat. A vizsgákat június végéig megtartanák mert idén rengeteg erre vonatkozó kérést kaptak, miután a vizsgákat perzselő hőségben tartották sok iskolában légkondicionálás nélkül.