Petíciót indított és tüntetést szervez a Declic annak érdekében, hogy Marcel Ciolacu kormányfő menessze Marius Budăi munkaügyi minisztert és Gabriela Firea családügyi tárcavezetőt az Ilfov megyei idősotthonokban elkövetett rémségek kapcsán. A civil szervezet petícióját alig 24 óra alatt több mint 27 ezren írták alá. Az aláírók azt kérik, hogy az ügyben lévő felelősségük miatt sürgősen váltsák le a két minisztert. A petíció emlékeztet arra, hogy Firea több szálon kapcsolódik az ügyhöz. Amellett, hogy tanácsadója volt korábban az egyik idősotthont működtető alapítvány vezetőségi tagja, testvére a szociális ügyek hivatalában dolgozott. Ștefan Godei pedig, akit a központok irányításával gyanúsítanak Firea volt sofőrje. A munkaügyi miniszternek azt róják fel, hogy már tavaly tudomására jutott az idősotthonokban elkövetett embertelen bánásmód, mégsem tett semmit. A két tárcavezető menesztését kérte korábban a Megújítjuk Románia Európai Projektjét párt is, ugyanakkor az idősotthonokban elkövetett rémségeket korábban jelentő Jogi Erőforrások Központja Budăi leváltását szorgalmazta.