Memorandumban fogadja el jövő héten a kormány a Művelt Románia projekt célkitűzéseit – jelentette be Klaus Iohannis tegnap. Az Agerpres tájékoztatása szerint a Cotroceni-palotában adott sajtónyilatkozatában Iohannis kifejtette, a kormány támogatását fejezte ki a Művelt Románia projekttel kapcsolatban, és jövő héten memorandumban fogja rögzíteni a projekt célkitűzéseit, megállapít egy ütemtervet, kinevezi a projekt felelőseit és a gyakorlatba ültetés határidőit. Iohannis elnök hétfőn, kedden és szerdán konzultált a politikai szféra, a szociális partnerek és a szakma képviselőivel a Művelt Románia tervről, a témáról folytatott közvita lezárásaként. A Művelt Románia projekt három típusú líceumi képzés bevezetésére tesz javaslatot, ezek négyévesek lennének, és kompetencia alapú érettségi vizsgával zárulnának. Az államfő hozzátette, a sikeres érettségi vizsga továbbra is előfeltétele marad az egyetemi képzésre való jelentkezésnek. A Művelt Románia terv célkitűzései között említette az elnök a korai iskolaelhagyás 10 százalék alá szorítását, a funkcionális analfabéták arányának csökkentését, illetve a digitális kompetenciák fejlesztését mind a tanárok, mind a tanulók körében. A Művelt Románia projekt finanszírozási kerete 3,6 milliárd euró. További európai alapokból 400 millió eurót fordítanak majd az állami tanintézmények felújítására.