Megugrott az Országos Lakásügynökség által épített otthonok iránti kereslet, miután ma újra a 2020-as drágulás előtti árakon vásárolhatnak és bérelhetnek lakást a fiatalok. Az idei év első öt hónapjában több ANL-s lakást adtak el, mint tavaly egész évben. A Profit.ro elemzése szerint az Országos Lakásügynökség összesen 34 ezer fiataloknak szánt lakást építtetett, ebből már csak 28 ezer szerepel a nyilvántartásában, a többit megvásárolták a korábbi bérlők. A vonatkozó jogszabály szerint a bérlők egy év után vásárolhatják meg az állam által épített lakást. A vásárlók 60 százaléka havi részletben törleszti az önkormányzatnak a vételárat, miután kifizetik a 15 százalékos előleget, ami átlagban 5 ezer eurót jelent. Eddig 87 településen adtak el ANL-s lakásokat, a legtöbbet Bukarestben, ahol 1500 lakás talált gazdára. Erdélyben és a Partiumban Kolozs megye áll az élen az eladás tekintetében, összesen 291 eladott lakással, ezt követi Beszterce-Naszód megye (259), majd Bihar (173). A lista végén Szilágy megye áll mindössze 3 értékesített ANL-s lakással.