Jelentette ki Ludovic Orban ügyvivő kormányfő. Az állami büdzsétörvénybe, amelyet már azelőtt kihirdetett az államelnök, hogy a parlament által megszavazott, a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését előíró jogszabály hatályba lépett volna, nem volt belefoglalva az összeg az emelt értékű pótlékra. Elmondása szerint ha az alkotmánybíróság úgy dönt, hogy mégsem sérti az alaptörvényt a jogszabály, akkor lehetővé teszik az összeg megduplázását. Ami a nyugdíjak növelését illeti, az ügyvivő kormányfő biztosított arról, hogy erre a célra elkülönítették a pénzt az állami büdzsében, és a megszabott időben emelik ezt a jövedelmet.