Megszavazták Maros megye általános költségvetését a 2025-ös évre, amelyet a józan ész évének nevezett Péter Ferenc, a megyei tanács elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján. A tavalyhoz képest idén 19 százalékkal nagyobb költségvetéssel gazdálkodnak. Számokban kifejezve a megye idén 1 191 550 lejből gazdálkodik. Ebből biztosítják az intézmények működését. A megye úthálózatára szánt összeg idénre összesen 39,9 millió lej, ebből karbantartásra és javításokra 22,8 millió lejt biztosítanak, illetve új aszfaltszőnyegekre is költenek körülbelül 10 kilométeren. Fontosabb útprojektek között említette a Marosvásárhely – Marosszentkirály – Náznánfalva – Bánd közötti megyei út korszerűsítésére vonatkozó finanszírozási szerződést, amelyet januárban írtak alá. A kulturális intézmények működésére és fejlesztésére idén 52,8 millió lejt hagytak jóvá, amely 900.000 lejjel több, mint 2024-ben. Ebből a legtöbbet a Maros Megyei Filharmóniának biztosítanak: 11,1 millió lejt. a Maros Megyei Klinikai Kórház költségvetése 585,5 millió lej, és itt is mindenhol növekedés van a tavalyhoz képest – fejtette ki Péter Ferenc, a Maros megyei tanács elnöke. A repülőtérnek pedig 7,7 millió lejt szánnak ebben az évben, ebből 5,8 millió lejt a működési költségekre és 1,9 millió lejt pedig beruházásokra. Péter Ferenc kiemelte, hogy két nagy uniós projekt van kivitelezés alatt: az utasterminál kibővítése, illetve a repülőgép-parkoló kibővítése. Ezek a munkálatok 99 százalékban elkészültek, áprilisban adják át őket. A megyei tanács elnöke bejelentette, hogy augusztustól napi járat lesz Budapestre, és május 31-től indulnak a charter járatok heti öt alkalommal Antalyára, illetve június 10-től heti egy alkalommal Krétára – Krónika.