Közölte Florin Cîțu a Digi24 hírtelevízió műsorában és hozzátette, a költségvetést úgy dolgozták ki, hogy befagyasztották a köztisztviselők fizetését, az étkezési pótlékot és az üdülési csekkek értékét. Elmondása szerint, most minden erőfeszítésük az egészségügyben kialakult válság megoldására irányul. Jelezte azt is, hogy ezen a héten elfogadhatja a kormány a költségvetés kiigazítását, amellyel több pénzt utalnak ki az egészségügynek felszerelésekre és a táppénzek kifizetésére. Elismerte viszont, hogy a költségvetési hiányt finanszírozni kell, ezért keresik, hogy a belföldi források mellett mely nemzetközi hitelintézeteknek van ajánlatuk válság idejére.