Az RMDSZ közleménye szerint bővítenék a nagycsaládok támogatását, és csökkentenék az osztálylétszám alsó és maximális küszöbét. Továbbá az RMDSZ azt javasolja, hogy már két éves kortól írathassák óvodába gyermekeiket a szülők és kezdeményezik, hogy minden diák anyanyelven felvételizhessen az egyetemre. Ugyanakkor 2030-ig kiterjesztenék az afterschool és a melegétel programot minden településre. A közlemény szerint az RMDSZ azt szeretné elérni, hogy az óvodákban a dadát ismerjék el kisegítő személyzetként. Emellett létrehozzák a kisebbségi ügyekkel foglalkozó oktatáskutató intézet csíkszeredai fiókját, illetve az országos értékelésekkel és vizsgáztatással foglalkozó igazgatóság kolozsvári irodáját. Azt is szeretnék, hogy a különböző vallási felekezetekhez tartozók akkor kapjanak szabadnapot, amikor a saját vallásuk szerint ünnepelnek. Az RMDSZ több bicikliutat szeretne, ezért a létrehozásukat megkönnyítő egységes módszertant dolgoznak ki. Több pénzt juttatnának a turisztikai településeknek, emellett pedig törvénytervezetet dolgoztak ki arra, hogy minden megyei jogú városban kötelezően megépüljön a terelőút. Az RMDSZ a közlemény szerint módosításokat javasol az inkubátorházak működését szabályozó törvénytervezethez is. Ezen kívül a szövetség által benyújtott új közigazgatási törvénykönyv nyelvi jogokat, decentralizációt ír elő, amelyről ebben az ülésszakban tárgyalhat a parlament. Azt javasolják, hogy a jelenlegi négy év helyett öt évre válasszuk meg a településvezetőket.