A COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság közölte, hogy a tegnap reggel 81.600 dózis érkezett a bukaresti Cantacuzino intézetbe az AstraZeneca által kifejlesztett koronavírus elleni vakcinából és már ugyanazon a napon meg is kezdték ezek szétosztását az országban: Kolozsvárra, Craiovára, Iasi-ba és Temesvárra szállítottak a vakcinából. Florin Cîţu kormányfő szombaton bejelentette, hogy Románia legkevesebb hatszázezer oltást kap az AstraZenecától február folyamán, az előjegyzés pedig február 10-én indul. Az oltást 18 és 55 év közötti személyek immunizálására ajánlják, a második dózist nyolc héttel az első után adják be.