A román államfőt katonai tiszteletadással fogadta a vilniusi elnöki palotában litván hivatali kollégája. Gitanas Nauseda ezt követően a Litvániáért Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Klaus Iohannist, a román elnök pedig a Románia Csillaga Érdemrendet adományozta a litván államfőnek. A két elnök négyszemközti megbeszélést folytat, majd közös sajtótájékoztatót tartanak. Litvániai látogatása során Klaus Iohannis egyeztetést folytat majd a parlament elnökével is. Látogatásának második napján, holnap a román elnök részt vesz és beszédet mond a Kaunasban szervezett Az európai eszme című szimpóziumon. Az államfő litván, lett és lengyel hivatali kollégájával együtt részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság támogatásáról, valamint az európai emlékezet előmozdításáról szóló csúcstalálkozón is, amelynek középpontjában a dezinformáció és a történelem átírására irányuló kísérletek elleni küzdelem áll.