A múlt hétfői törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma tegnap délutánra meghaladta a 33 ezret – közölte az AFP és a DPA hírügynökség. Az áldozatok száma a következő napokban legalább a duplájára emelkedhet – figyelmeztetett tegnap az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese és a sürgősségi segélyek koordinátora – írja az AFP. Törökországban a halottak száma elérte a 29 605-öt. Szíriában 3775 halottról tudni. A katasztrófavédelem szerint csak a két legerősebb hétfői földmozgással mintegy 500 atombombának megfelelő energia szabadult fel, és azóta eddig 2412 utórengést regisztráltak. A szakemberek arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy legalább egy hónapig ne menjenek vissza a házaikba, mert akár 6,5-ös erősségű utórengés is előfordulhat. Mentők tízezrei kutatnak továbbra is a romok alatt a hidegben.