A PRO TV tájékoztatása szerint Klaus Johannis államfő hamarosan újabb 30 nappal, május 15-ig meghosszabbítja a szükségállapotot. Ennek következtébenvárhatóan ma ismertetik a központi hatóságok a következő katonai rendeletet, amely a következő hónapra vonatkozó óvintézkedéseket tartalmazza majd. Ez többek között azt az ajánlást is tartalmazza majd, hogy a lakosság a szükségállapot megszüntetése után három hónappal is viseljen védőmaszkot. A jogszabály várhatóan módosítja azt az időintervallumot, amely alatt a 65 év fölötti személyek elhagyhatják a lakhelyüket, és az is elképzelhető, hogy a 65 év felettiek kijárásának korlátozása a szükségállapot megszünése után is érvényben marad.