Marosvásárhelyen a Gemma Book Café Kiss Bora színművésznő rajzaiból rendez kiállítást, melynek megnyitóját ma 18 órakor tartják. A rajzokat a képzőművészet területén is kísérletező Kiss Bora színművésznő Markó Béla: A pitypangok királya című verseskötetéhez készítette. A megnyitóra a belépés ingyenes, a kiállítás pedig június 30-ig tekinthető meg. Emellett Gyermeknapi Játszóházba várják az érdeklődőket 15 és 18 óra között a Marosvásárhelyi Vár Kupolájában. Továbbá kézműves tevékenységekkel, bel- és kültéri játékokkal szórakoztatják az oda látogatókat. Az állatkertbe pedig ingyenes ma a belépés a gyermekek számára. Csíkszereda Városháza a partner intézmények és egyesületek közreműködésével egésznapos, színes programmal várja a legkisebbeket és kísérőiket, ugyanakkor a nagyobb korosztály is talál magának szórakozási lehetőséget. A Csíki Játékszín csodavilágba kalauzolja a gyermekeket. A nézőket a Gubanc című előadással várják 10 és 12 órától. A központi parkban délelőtt 10 órától 4–10 éveseknek tartanak jógát, szintén 10 órától kutyasimogatón vehetnek részt. Délelőtt 11 órától a Kiflihajó zenekar gyermekkoncertjét lehet megnézni. A Szabadság téren a gyermekek idén is közelebb kerülhetnek olyan készenléti járművekhez, mint a mentő-, a tűzoltó- és a rendőrautó vagy a hegyimentő járművek. A csíkszeredai gyermeknapi rendezvény részletes programját a Facebook oldalon is megtalálhatják.