A New Orleans-i újévi terrortámadás és a Donald Trump Las Vegas-i szállodája előtt felrobbantott Cybertruck miatt a „fokozott fenyegetettség” jegyében készültek az eseményre, amelyre a 7800 katona mellett több ezer szövetségi ügynököt és rendőrt is kirendeltek.A hatóságok kétszázezer ember megjelenésére számítanak mindkét táborból – biztosra veszik ugyanis az ellentüntetők felvonulását. A beiktatáson – számos szenátor és képviselő mellett – megjelenik a leköszönő elnök és alelnöke, ebben az esetben Kamala Harris, aki tavaly novemberben alulmaradt az elnökválasztáson. A korábbi elnökök közül George W. Bush és felesége Laura ott lesznek, valamint Barack Obama, egyedül. Elon Musk, Jeff Bezos és Mark Zuckerberg is ott lesz, valamint Shou Zi Chew, a kínai TikTok vezérigazgatója is alig egy nappal azután, hogy a közösségi platformot kitiltották az Egyesült Államokból.