Iuliana Scântei ülésvezető, a jogi bizottság alelnöke tegnap mintegy két órai vita után kérte, hogy a testület ma folytassa a megbeszélést, tekintve, hogy az ülés alatt is regisztráltak módosító javaslatokat, amelyek tanulmányozásához idő kell. A szakbizottság egyik tagjának javaslatára Iuliana Scântei azt is bejelentette, hogy kérni fogják az ügyben a Gazdasági és Szociális Tanács véleményezését is, gyorsított eljárással. A járványhelyzetben és biológiai veszély esetén elrendelhető intézkedéseket szabályozó törvénytervezetet csütörtökön fogadta el a képviselőház. A felsőház jogi bizottsága pénteken kezdte el megvitatni a tervezetet, több technikai jellegű módosítást fogadva el. A szociáldemokrata szenátorok javaslatára a bizottság szombaton hétfőre halasztotta a megbeszélés folytatását.