Lezárult az előrehozott parlamenti választás Németországban, az urnazárást követő felmérések pedig azt mutatják, hogy a Kereszténydemokrata Unió és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió, a CDU/CSU lesz a legnagyobb erő. Mögötte a második helyen a szélsőjobboldali AfD-t 20 százalékkal jegyzik, míg a leköszönő Olaf Scholz Szociáldemokrata Pártja (SPD) a leadott voksok mindössze 16 százalékát szerezte meg. Az eredmények azt mutatják, hogy Friedrich Merz lehet a német kancellár. Bár pártja nem szerezte meg az abszolút többséget, annak a lehetőségét korábban kizárta, hogy kormánykoalíciót kössön az AfD-vel. Az AfD pártelnöke, Alice Weidel ugyanakkor történelmi eredmények nevezte a választásokon elért második helyet, hangsúlyozta, hogy országos szinten sohasem voltak ilyen erősek.A választási részvétel több mint harminc éves rekordot döntött meg: a szavazásra jogosultak 84 százaléka adott le voksot.Németországban legutóbb 2021 őszén tartottak választásokat, ami után egy szociáldemokrata–zöld–szabaddemokrata kormány alakult Olaf Scholz vezetésével. A négyéves ciklus idén ősszel ért volna véget, a koalíciós partnerek azonban tavaly novemberben, Donald Trump amerikai elnök megválasztásának napján összevesztek és Scholz kirúgta a kormányából szabaddemokrata pénzügyminiszterét. Scholz bizalmi szavazást kért magával szemben, elbukta azt, mire a köztársasági elnök feloszlatta a parlamentet, és előrehozott választásokat írt ki.