A Maszol tájékoztatása szerint elutasította tegnap a képviselőház és a szenátus együttes plénuma a közszolgálati televízió és a közszolgálati rádió 2017-es, 2018-as és 2019-es évi tevékenységi jelentéseit, ami a két intézmény vezetőtanácsának a leváltását vonja maga után. Legtöbb fél évre ideiglenes vezérigazgatók kerülnek a közmédiumok élére. A képviselőház és a szenátus plénumának tegnapi döntésével a koalíció akarata érvényesült. A kormánypártok már a hatalomátvételük óta tervezik a közszolgálati televízió és a közrádió vezetőségének leváltását. A két intézményt eddig egy-egy elnök-vezérigazgató irányította, ám a koalíció törvénytervezetet nyújtott be a tisztségek szétválasztásáról. Ha ezt elfogadja a parlament, akkor a köztévének és a közrádiónak elnöke és vezérigazgatója is lesz, ezt a négy tisztséget pedig elosztják egymást közt a kormánypártok.