A Transindex tájékoztatása szerint a kormányfő szombati nyilatkozatában azt mondta, hogy az országos tesztelést már három hete tervezik, és előreláthatóan két hét múlva szombaton és vasárnap történhet meg. A vizsgálat a választásokhoz hasonló módon történik majd, összesen 5 997 tesztelési pontot állítanak fel, ahol mindegyikében 7 ember végezné a minták levételét. A lakosság vizsgálata antigéntesztek segítségével történik majd, amely 15-20 percen belül eredményt mutat, és amelyből már 13 milliót rendelt elő Szlovákia. Az Állami Tartalékalap már megkezdte a tesztek beszerzését. Az azonban még mindig napok kérdésese, hogy mindenki számára kötelező lesz-e a tesztelés. Ahhoz ugyanis törvénymódosításra lesz szükség. Ha az országos tesztelés nem történik meg, amiből kiderülne, hogy Szlovákiában valójában hány koronavírusos fertőzött van és kialakult-e már a nyájimmunitás, akkor kormányfő kész lemondani kormányfői posztjáról.