Nelu Tătaru, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára tegnap elmondta, hogy becsléseik szerint a járvány április második felében éri el a csúcspontot, hiszen akkor még érkezhetnek haza Spanyolországban dolgozó román állampolgárok is a Húsvét miatt. Azt is hozzátette, hogy elképzelhető egy  pozitívabb forgatókönyv is, vagyis, hogy az országon belül lassan terjed majd a fertőzés és az egészségügyi rendszernek lesz kapacitása ellátni a betegeket. Amennyiben továbbra is lassú a vírus terjedése, körülbelül 2000 fertőzöttre számítanak. Egyelőre Romániában kevés az idős, más betegséggel is küzdő fertőzött.