A Maszol tájékoztatása szerint az infláció mértékével nő januártól a gyermeknevelési pótlék, amely 5,7 lejes emelést jelent a 2 és 18 év közötti gyermekeknek járó gyermeknevelési pótlék esetében és 11,4 lejes emelést a kétévesnél kisebb, illetve a fogyatékkal élő gyerekeknek járó támogatás esetében. Klaus Johannis államfő jelezte, hogy a január 18-i határidőig szándékában áll kihirdetni a gyerekpénz megduplázásáról szóló jogszabályt is. Ludovic Orban miniszterelnök viszont úgy nyilatkozott, hogy a kormány kitolná a törvény hatályba lépését legalább az év közepéig, mert a költségvetésben nincs pénz a pótlék ilyen mértékű növelésére.