Az olasz kormányfő bejelentése szerint Olaszországban eddig hét halálos áldozata van a koronavírusnak. A legutóbbi négy elhunyt személy mind idős ember volt, aki előrehaladott betegségben szenvedett.  A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon. Az olasz hatóságok továbbra is a fertőzés okozóját keresik, több, Olaszországba visszatért kínait ellenőriztek már, de egyik sem bizonyult fertőzöttnek. Arra is választ keresnek, van-e kapcsolat a fertőzés két északolasz gócpontja, vagyis Veneto és Lombardia között. A kormányfő az említett interjújában az egyik észak-olasz kórházat hibáztatta amiatt, hogy nem tartotta be az adott esetekre vonatkozó orvosi protokollt, s emiatt két fertőzési góc kialakulását tette lehetővé az országban.