A MIÉRT, azaz a Magyar Ifjúsági Értekezlet székelyföldi konferenciája kezdődik ma délután a Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson. A három napos összejövetel témája az ifjúsági alapok, kiemelt pillanata pedig: „a 15 órától kezdődő előadás, a Megújuló Székelyföld, melyen Borboly Csaba, Antal Árpád és Tamás Sándor fognak részt venni.” – mondta a szervezet sport és szabadidős tevékenységekért felelős alelnöke. Grüman Róbert-Csongor beszámolt a találkozó jelentőségéről is:

„A témája ennek a konferenciának az, hogy mi is vagyunk. Mindenki vonja le a következtetést. Ez egy jelzés, hogy mi, fiatalok vagyunk, és tenni szeretnénk.”

Hétvégére az ország három székelyföldi megyéjéből több mint 20 ifjúsági szervezetet várnak Árkosra.