Az ENSZ közgyűlésének ülésszakán résztvevő államfő a sajtónak elmondta, hogy kerülni kell az energiapazarlást. Klaus Iohannis hangsúlyozta, a takarékosság nem jelenti azt, hogy a lakosságnak sötétben kell fagyoskodnia. De ‘etikus és nagyon helyénvaló’ az energiapazarlás ésszerű elkerülése.  Az államfő kifejtette azt is, hogy Romániában nem lesz szükség az energiafelhasználás állami korlátozására. ‘Az ésszerű életvitelnek semmi köze energiafelhasználás korlátozásához vagy az élelmiszeradagok bevezetéséhez. Nem kell pazarolni. Ez a helyes megoldás. Ez a közintézményekre is vonatkozik. Egy közintézményben nagyon könnyű lekapcsolni az összes lámpát éjszakára, amikor senki sem dolgozik. Mint ahogy az is lehetséges, hogy télen az irodákban ne 27 fok legyen, hanem 21 vagy 22’ – fejtette ki Iohannis. A Klaus Iohannis által vezetett román küldöttség ma vesz részt az ENSZ 77-ik közgyűlésén New Yorkban. A delegáció tagja többek között Bogdan Aurescu külügyminiszter és a washingtoni román nagykövet, Andrei Muraru is.