Elfogadta tegnap a kormány azt a két törvénytervezetet, amellyel kezdeményezik Románia kivonulását a Nemzetközi Beruházási Bankból valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból – jelentette be a kabinet ülését követően Adrian Câciu pénzügyminiszter. Bukarest az orosz–ukrán háború hatására már március elején bejelentette, hogy kivonul a két orosz bankból. Akkor Câciu elmondta: Románia határozottan támogatja az Oroszországgal szemben elfogadott európai uniós szankciókat. A miniszter közölte, hogy álláspontjukat összehangolták Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Bulgáriával.