Az európai beruházások és projektek minisztériuma utalta tegnap az 500 lejes egyszeri támogatást csaknem 100 ezer nehéz helyzetben levő családból származó óvodás és iskolás számára. Összesen 48,9 millió lejt utaltak 97.888 kedvezményezettnek, akik a hét folyamán hozzájuthatnak a segélyhez az erre a célra kiállított kártyák révén. Sokuk számára a tanszerekre és ruházati cikkekre költhető 500 lejes támogatás jelenti az esélyt arra, hogy folytathassák tanulmányaikat – hangsúlyozta a szakminiszter. Marcel Boloş emlékeztetett, hogy a 2022/2023-as tanévben több mint 300 ezer óvodás és iskolás részesül a támogatásból. Azok a kedvezményezettek, akik idén kapnak először ilyen segélyt, októberben jutnak majd hozzá a kártyákhoz, amelyeket november első felében töltenek majd fel. Az iskola előtti nevelésben részt vevő gyerekek abban az esetben kaphatják meg az egyszeri segélyt, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 298 lejt. A 0-8. osztályba járó kisdiákok szintén jogosultak az összegre, ha a családban az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az 1275 lejt.