A Krónika beszámolója szerint Daniel Chiţoiu az épület hátsó bejáratán távozott, így elkerülte a kórház előtt várakozó újságírókat. A december 26-án, Piteşti és Râmnicu Vâlcea közötti országúton történt balesetben két jármű volt érintett: az egyiket egy 82 éves piteşti-i férfi, a másikat az ALDE főtitkára, Daniel Chiţoiu vezette. Az ütközés során a 82 éves férfi életét vesztette, a mellette utazó személy pedig súlyosan megsérült, később pedig ő is elhunyt. A rendőrség közlése szerint egyelőre in rem eljárás folyik az ügyben, gondatlanságból elkövetett emberölés és testi sértés miatt. A rendőrség tájékoztatása szerint, több tanút is kihallgattak már az ügyben, az eljárás azonban még folyamatban van, és csak a vizsgálat lezárása után nyilatkoznak arról, hogy melyik fél hibájából következett be a szerencsétlenség.