Tegnap 11 tagállam, köztük Románia is egy közös nyilatkozatot nyújtott be Brüsszelben, amelyben azt kérik, hogy a kohéziós politikára a 2014 és 2020 közötti időszakra is különítsenek el jelentős összeget az Európai Unió költségvetéséből. A fejlődő országok szerint ezek a támogatások segíthetik a gazdasági fellendülést és az uniónak egy erős kohéziós politikára van szükség ahhoz, hogy megerősítse a belső piacát. A fejlett államok azonban, így például Németország, Hollandia és Finnország azzal indokolja a támogatások csökkentését, hogy a fejlődő államok nem tudják megfelelően felhasználni a kohéziós alapokat. Románia egyike azoknak az államoknak, amelyik a legkevesebb uniós támogatást hívott le, és emiatt ellenzi, hogy ezt a mutatót vegyék alapul a következő költségvetési ciklus kiutalásainak meghatározásához.