A romániai magyarság számarányához képest alacsony a romániai igazságügyi rendszerben dolgozó magyar bírák és ügyészek száma, ezért a bukaresti magiszterképzésben külön helyeket kellene biztosítani a magyar felvételizők számára – írta a Krónikaonline.ro hivatalos adatokat idézve és a rendszert ismerőket megszólaltatva. Romániában egy százalék körüli a magyar anyanyelvű bírák és ügyészek száma, miközben a magyarság részaránya a romániai összlakosságon belül a hivatalos statisztikák szerint hat százalék körül van. Klaus Iohannis államfő nemrég 101 bírót és ügyészt nevezett ki, de közöttük egyetlen magyar nevű szakembert sem találni. A Maros megyében dolgozó 27 bíró között egyetlen magyar nevet sem találni, de Hargita és Kovászna megyében is csak hármat-hármat, Bihar, Szatmár, Kolozs, Arad megyében még ennyit sem. Fodor Péter bíró, a Hargita Megyei Törvényszék szóvivője a Krónikának elmondta többek között, hogy a  székelyföldi ügyvédi kamarákban dolgozó magyar ügyvédeknek nem a szakmai felkészültségével, hanem a nyelvtudásával vannak gondok. Csak annak van esélye bejutni, aki tökéletesen beszél románul – hangsúlyozta.