A Maros megyei rendőrség közzétette a tavalyi évi tevékenységi mérlegét, amelyből többek között  adatokat tudhatunk meg a közúti balesetekről. Eszerint 2022-ben Maros megyében 169 súlyos közúti baleset volt, ez hét százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.  Tavaly 150 személy került kórházba a közúti balesetek nyomán súlyos állapotban, ez kevesebb, mint egy évvel korábban – mintegy négy százalékkal. A rendőrségi összeállításból kiderül, hogy átlagban minden 2,1 napra jutott egy súlyos közúti baleset. A Maros megyei rendőrség fontosnak tartja, hogy idén is tájékoztató, figyelemfelkeltő rendezvényekkel hívják fel a gépkocsivezetőket figyelmét a közlekedési szabályok betartására és arra, hogy csak úgy szabad útnak indulni, ha nem fogyasztottak szeszes italt, tudatmódosító szereket és megfelelően kipihentek.