Két medvét fogott be a vészhelyzeti beavatkozó csoport a napokban az állatkert területén: egy felnőtt hímet és egy bocsot – tájékoztat az intézmény. Az egyik befogott példány egy több mint 300 kilogrammos hím volt, a másik pedig egy fiatal bocs, amelyről a beültetett mikrochip adatai alapján kiderült, hogy ugyanahhoz a medvecsaládhoz tartozik, amelynek több tagját korábban már befogták. Kovács Mihály Levente, Marosvásárhely ügyvivő polgármestere közösségi oldalán közölte, hogy az akciót a vonatkozó sürgősségi kormányrendelet előírásainak betartásával hajtották végre. Videóüzenetében elmondta, a most befogott bocs ugyanaz az állat, amelyet néhány héttel korábban anyjával és két testvérével együtt a Somostetőn már egyszer befogtak és áthelyeztek. A városvezető szerint ha sikerül újra befogni az anyamedvét és a másik két bocsot, akkor a fiatal állatokat ismét áthelyezik egy megfelelő élőhelyre, az anyamedvét viszont elaltatják. A jelek szerint ugyanis az áthelyezése sikertelen volt – az állat visszatért a városba. A döntés hátterében egyértelmű szempont áll: a lakosság biztonsága az elsődleges, a medvék helye pedig a vadonban van”- nyomatékosította az ügyvivő polgármester.