Belső vizsgálatot rendelt el a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceum vezetősége, miután tegnap éjszaka a katolikus iskola három diákja összeverekedett, és egyikük megkéselte társait. A Bolyai-líceum vezetése – Hajdú Zoltán igazgató és Tamási Zsolt aligazgató – közleményben hangsúlyozzák, hogy mindhárom diák a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Líceum tanulója. A Bolyai-líceum vezetősége rámutat, hogy november elején két gólyabált szoktak szervezni a középiskolát kezdő diákjaik számára, és november 3-án a katolikus iskola tanulói számára szervezték meg a rendezvényt a Maros művészegyüttes termében. Jövő héten, november 7-én a bolyaisok gólyabáljára kerül sor. Hangsúlyozzák, hogy az iskola mindkét esetben csak az általuk szervezett rendezvényért vállal felelősséget, az azt követő bulikért nem, amiről a szülőket és a diákságot is tájékoztatták. A közlemény leszögezi: az iskola fegyelmi bizottsága belső vizsgálatot indít, mely a rendőrségi vizsgálattal párhuzamosan zajlik majd, és amint kiderülnek a részletek, felelősségre vonják az agresszort.