Elsősorban egy erős proteszt-szavazat és diaszpóra fordította át az eredményt, hiszen az emberek dühösek és frusztráltak az előző kormányok teljesítménye és a tavalyi államelnök-választás érvénytelenítése miatt, értékelte a vasárnapi államelnök-választás eredményét Kelemen Hunor. Az RMDSZ elnöke hétfőn reggel a Kossuth Rádió műsorában rámutatott, Simion a szavazatok több mint negyven százalékát kapta meg, ehhez már nem kell sokat hozzátennie, hogy két hét múlva a második fordulóban megnyerje a választást. Meglátása szerint, Nicușor Dan kell mozgósítsa az összes többi jelölt szavazóit, hogy győzni tudjon. „Ez nem lesz egyszerű mutatvány, de Simion győzelme a magyar közösség számára tragikus lenne, de az ország számára is óriási veszélyt jelent” – szögezte le Kelemen Hunor. Kérdésre válaszolva kifejtette, Nicușor Dan a jelenlegi kontextusban Simionhoz viszonyítva megkönnyebbülést jelent, de kevésbé ismerik, az országra eddig rálátása nem volt. Bukarestben a második mandátumát is megszerezte, a progresszív USR támogatta, illetve a körülette levő kisebb pártok, tehát azt az ideológiát képviseli. „A józan ész azt diktálja a második fordulóban őt támogassuk” – szögezte le Kelemen Hunor.