A Maros Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal felkéri a rendőrséget és a prefektúrát, valamint az üzletek vezetőit, hogy lépjenek fel hatékonyabban a szabálytalanul parkoló autósok ellen. Liviu Todoran, a Maros megyei fogyasztóvédelmi hivatal vezetője a Székelyhonnak elmondta, hogy a törvény nem teszi lehetővé, hogy ők hivatalosan fellépjenek a jelenség ellen, ezért indították a kampányt, amelynek keretén belül a hatóságokhoz és az üzletvezetőkhöz szólnak. Hozzátette, hogy a prefektusi kollégium legközelebbi ülésén felkéri majd a prefektust és a közhivatalok vezetőit, hogy mondják el az alkalmazottaiknak, hogy fontos feljelenteni azokat, akik önkényesen elfoglalják a fogyatékosoknak szánt parkolóhelyeket. A törvény értelmében az a személy, aki jogtalanul foglalja el a fogyatékkal élőknek fenntartott parkolóhelyet, ezer és 2 ezer lej közötti bírságra számíthat.