Korodi Attila környezetvédelmi miniszter tegnap azt mondta, az eheti egyeztetések alapján már április elsején újraindulhat a program. A korábbi évekhez képest több változtatást is bevezetnek. Ezúttal például elektronikus vouchereket kapnak majd az autótulajdonosok a forgalomból kiírt régi járművekért, nem papírjegyeket. A szaktárca közvitára bocsátott tervezete szerint ettől az évtől a 8 évesnél öregebb autókat lehet becserélni, és mindegyik jármű után 6500 lejes támogatást ad az állam. A tervezet szerint 20 ezer régi járművet cserélne be idén a környezetvédelmi minisztérium. Erre 140 millió lejt fordít a költségvetésből.