A Németországban élő román és bolgár közösség megduplázódott az elmúlt 3 évben, a szociális segélyt igénylők száma pedig 50 százalékkal nőtt tavaly november végéig az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A német statisztikai hivatal pénteken közzétett adatai szerint a külföldi állampolgárok adatbázisában 267 ezer román bevándorlót tartanak nyilván és 145 ezer bolgár állampolgárt. A német hatóságok és a politikai pártok egy része többször is felvetette már, hogy szigorítani kellene a román és bolgár bevándorlók munkavállalási feltételeit. A kezdeményezők a szociális turizmusra hivatkozva indokolják kérésüket, szakértők szerint azonban a német szociális ellátórendszer jóval többet nyer a két ország munkavállalóiból, mint amennyit költ rájuk. Átlagosan 10 dolgozó, adó- és járulékfizető román, illetve bolgár bevándorlóra jut egy segélyezett.